Nyomtatás
Modinvest Kft. Wenckheim-kastély kivitelezése
Modinvest Kft. Wenckheim-kastély kivitelezése

Így került a toronysisak a szabadkígyósi Wenckheim-kastély toronyépületének a tetejére.

Képgaléria
A napokban helyére került a kápolna melletti torony újjáépített, 25 tonnás sisakja, illetve a csigalépcső öttonnás toronysisakja. Papp Péter, a Modinvest Kft. területi vezetője elárulta, a felújítás során az egyik legnehezebb feladat a megfelelő szakemberek kiválasztása és azok összehangolása volt. A toronysisak készítéséhez több szakmának, úgy mint ács, bádogos, tetőfedő és nem utolsósorban a díszműbádogos-munkák művelőinek is össze kellett állnia. Ráadásul a toronysisak előkészítő, feltáró munkálatai során kiderült, hogy az ácsszerkezet a vártnál rosszabb állapotban van. A faanyagvédelmi szakértő, rovar- és gombafertőzést állapított meg, ezért azt el kellett bontani. Ezt követően a toronysisak új ácsszerkezetét a meglévővel azonos méretű faanyagokkal a földön állították össze, amely felpalázva, díszműbádogos-elemekkel ellátva közel 30 tonnát nyomot.

– A toronysisak emelésnél az a legnehezebb, hogy minden tényező egyszerre, egy helyen valósuljon meg. A 250 tonnás mobil daru emelőszerkezet, az időjárás, illetve nem utolsósorban a megfelelő szakemberek egyszerre történő, egymást kiegészítő munkavégzése elengedhetetlen volt a sikeres beemelési munkák során – osztotta meg a területi vezető. A kastély átadásáig a festő-, a kő-, a fém- és restaurátori munkák, valamint a homlokzati, belsőépítészeti, illetve a kert- és az útépítési munkák vannak még hátra.

Rövid látványos videóval és pár fényképpel nézhetitek meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély toronyépületének toronysisak beemelését az épület tetejére.
NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. felvétele